|
TÁJÉKOZTATÓ - Programcsomag leírása:
|
"A" verzió: Etno-mozi görkorcsolyás halászlével
1. nap:
- Érkezés első nap délelőtt,
szállás elfoglalása, kis szabadidő
- Ebéd
- Rövid szieszta után csűrözés
(népi játék, amit bármennyien játszhatnak, egymás után mindig 2 fő játszik, az egyik bottal elüti a csűrt, a másiknak ezt vissza kell hoznia, a 3-szor hibázó kiesik), íjászkodás, vagy számháború a szállásadó
saját erdőjében
- Vacsora
- Táncház
2. nap:
- Reggeli
- A vendégháztól 2 km-re az
ércbányász horgász egyesületnek van halas tava. Mezőn,
erdőszélen vezet oda egy betonozott magánút. Ezen az úton, több
módon mehetünk végig: mikro busszal, gyalog, hozott
görkorcsolyával, vagy a programgazda által biztosított bicajjal, hogy egy
kicsit még érdekesebb legyen, quad által kötélen vontatott
görkorival
(Természetesen minimális sebességgel,
a kötélbe csak kapaszkodva, hogy az bármikor elengedhető legyen.
Aki korcsolyát hoz, mindenképp hozzon védőfelszerelést; sisak-,
könyök-, térd- és tenyérvédőt.)
- A tónál szakember tart ismertetőt a
halgazdálkodásról, a halászatról és a pecázás fortélyairól.
Akinek van kedve, hozhat szerelést, ki is próbálhatja
rátermettségé!
- Ez alatt az idő alatt a többiek
métázhatnak (kidobós régi társasjáték), fát gyűjtenek,
előkészülnek a bográcsos halászlé megfőzéséhez. A kifogott
halból a gyerekek készítik el a finom levet a szakember
segítségével, majd ebédként el is fogyasztják.
- Ezután még egy kis játék, majd a szálláshelyre megy a csoport, ki-ki megválasztva, hogy milyen módon az előbb írtak
közül.
- Egy kis pihenés és szabadidő után vacsora.
- Ezután felkészülés az esti
programra: szalmából és zsákból mindenki kényelmes ülő, vagy
fekvő alkalmatosságot készít magának a szabadtéri vetítésre.
- A pajta falára vetítve népi,
paraszti kultúrából jeles filmek közül válogathat a csoport (pl.
Kőrhinta, Talpalatnyi föld, Dúvad, Rokonok), a filmről,
kortörténetről, a felvetett kérdésekről filmesztétával
beszélgetnek a résztvevők.
3. nap:
- Reggeli, utána népi játékok tanulása, íjászat vagy
számháború az erdőben (e programok
eloszthatók ill. keverhetők az első nap délutánjával)
- Hazautazás
|
|
|
"B" verzió: Májusfa-állítás, amíg a
lányok a fonóban vannak
1. nap:
- Érkezés első nap
délelőtt, szállás elfoglalása, kis szabadidő
- Ebéd
- Rövid szieszta után
megbeszélés, egyeztetés, a már otthon megismert forgatókönyv
helyszíni ismertetése (amit a programgazda küld el a csoportnak). Csűrözés, vagy számháború a programgazda saját
erdőjében, szabad program
- Vacsora
2. nap:
- Reggeli, utána 2 csapat fiú,
különböző feladatok megoldása után eljut az erdőbe a kiszemelt
fához, azt kivágják és hazahozzák. (Természetesen ezek előre
preparált fák és felügyelettel fogják a baltát forgatni a diákok.)
- Ezalatt a lányok 4-6
csapatot alkotnak, úgy, hogy két-három barátnő összeáll és
szintén előre odakészített anyagból instrukciók, valamint
fantáziájuk alapján házakat építenek a falu utcájában. E
házakat úgy próbálják díszíteni, „berendezni” hogy ne túl
könnyen, de a fiúk kitalálhassák, melyik házban ki lakik.
- Amikor a fiúk
visszaérkeznek a faluba a két fával, a lányok már a fonóban
vannak, így ki kell találniuk, melyik házban lakik a kiválasztott
lány. A fákat feldíszítik színes szalagokkal, boros üveggel és
felállítják.
- Ebéd
- A lányok ahogy a
„házaikat” felépítették a fonóba mennek kalácsot, süteményt
készítenek, hogy megvendégelhessék a reményük szerint odaérkező
fiúkat. (A süteményt páronként,
ill. házanként készítik el, a már otthon kiválasztott receptek
alapján és hozzák a speciális hozzávalókat.)
- Ha kész a sütés, borsót
fejtenek, nyílt tűzön kukoricát pattogtatnak, énekelnek.
- Mikor a fiúk megérkeznek,
elvegyülnek a lányok közt.
- Vacsora, majd a lányokat haza
kísérik a legények, viszonzásul süteményt kapnak, végül: táncház
3. nap:
- Reggeli utána népi játékok
tanulása, íjászat, vagy számháború (e programok
eloszthatók ill. keverhetők az első nap délutánjával)
- Hazautazás
|
|
|
"C" verzió: Falusi, olimpiai játékok
(Erre a programra már jó előre az
iskolában készülnie kell a csoportnak: csapatokat kell alakítani, a csapatnak
nevet adni, indulót költeni, buzdító rigmusokat, jelszavakat
fabrikálni, zászlót készíteni. A csapatok min. 3 fősek legyenek és
lehetőleg azonos létszámúak.)
1. nap:
- Megérkezés, a szállás elfoglalása
- Ebéd
- Terepszemlét tartanak a résztvevők és
megbeszélik a játék menetét. Egy régi, izgalmas és népszerű
játékot tanulnak meg a diákok és kísérőik: csűrőzés. Egy győztes van, akit a
végén jól megünnepelnek!
- Vacsora
- Táncház
2. nap:
- Reggeli
- Folytatódik az előkészület,
immár a helyszínen: mézeskalácsból
olimpiai érmeket készít a csoport.
Az érmek szalagjait is a gyerekek fonják nemzeti színűre.
Rajtszámokat készítenek maguknak és azt a verseny pólójukra
varrják. (A pólók csapatonként egy színűek legyenek és
díszíteni rajzolni is lehet őket.)
- Ebéd
- Kezdődik az OLIMPIA: A csapatok az
olimpiai stadionba vonulnak lobogó zászlóik alatt a többiek
éljenzése, buzdítása közepette. Megérkezik az olimpiai láng
fáklyája hosszú útjáról (minden csapatból fut vele valaki) és
meggyújtja a stadion mécsesét. A házigazda megnyitja a játékokat
és elhangzik az olimpiai eskü. Majd kezdetét veszi a nemes
vetélkedés a következő számokkal: mezei futás; karó leverés;
bab-rizs válogatás; „lopózás” zsákban futás; karikázás;
akadály bicajozás; petrencemutogatás; tragacsrodeó.
- Vacsora
- Értékelés és eredményhirdetés,
érmek, ajándékok átadása a dobogón.
3. nap:
- Reggeli, utána népi játékok tanulása, íjászat, vagy, számháború
- Hazautazás
|
|
Egyéb információk:
|
Szállás:
A csoportokat
a „parasztportán” lesznek elhelyezve. A parasztportához 3 épület
tartozik. Az épületek korabeli bútorokkal vannak berendezve (mázas
cserépkályha, Palócföldről származó sarokpad, festett szekrény,
tulipános láda). Természetesen a mai kor igényeit figyelembe véve
mindegyik épületben található fürdő, WC és meleg víz. A szálláshelyről
bővebben itt olvashat: parasztporta.
Étkezések:
Az étkezésekre a szálláshelyen kerül sor. A menüket a megrendelést követően a programgazdával lehet egyeztetni.
Programok:
A
fenti programokon kívül lehetőség van más programelemek beillesztéséra
is: pécsi EKF program, pécsi városnézés, harkányi fürdőzés, lovaglás, Cool-túra, Múltfürkész programok Pécsen.
Ha a csoport ezekből a programokból választ, új árajánlatot kell kérni!
Ezen a 3 napos programcsomagon kívül más 3 és 2 napos csomagokat is csinál a programgazda, ezekről bővebben itt olvashat:
Falusi, népi, lakodalmas játék (3 nap/2 éj)
Falusi, népi, lakodalmas játék (2 nap/1 éj)
Falusi, népi hagyományok (2 nap/1 éjszaka)
Utazás:
Azokat a csoportokat, amelyek
tömegközlekedéssel kívánják megközelíteni a program
helyszínét Pécs-Görcsöny-Regenye útvonalon (Volán busszal) Görcsönyből Regenyére szállítja a programgazda.
Információért a
megrendelés módjáról, menetéről kattintson IDE. |
|
Árak a 2012-es évre: (diákcsoportok részére)
|
|
RÉSZVÉTELI DÍJ:
A verziók egyenkénti ára diákoknak, kísérőknek, sofőrnek egyaránt:
9.800 Ft/fő
(min. 20 fő esetén)
Az ár tartalmazza a 2 éjszakai szállás, a felsorolt étkezések és
program költségét (az egyéb információk között szereplő programok
költségei nincsenek az árban - ha ezek közül választ egy csoport, új
árajánlatot kell kérni.)
Az ár nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségeit.
Árgarancia: Az
itt látható árak kedvezőbbek és/vagy megegyeznek a programgazdánál közvetlenül megtalálható árakkal.
Kedvezmény:
23 fő
felett 1, 32 fő felett 2, 40 fő felett 3 fő kedvezményes ára: 5.000 Ft/fő.
(A csoportban nincs különbség tanár, diák, kísérő, sofőr közt.)
Üdülési csekket elfogadó hely.
Megrendelés módja:
Érdeklődés, időpontfoglalás e-mailben vagy telefonon az azonosítószám megadásával együtt lehetséges.
A megrendelésnél a megrendelt szolgáltatás árának 10%-át kell befizetni 3 munkanapon belül, majd további 30%-ot kell fizetni a programgazdának a vele egyeztetett módon 10 napon belül.
A fennmaradó összeget a helyszínen kell kifizetni.
Lemondási feltételek:
Az időpont lemondása esetén a programgazda lehetőséget biztosít a
csoport számára egy évig, hogy új időpontban igénybe vegyék a
megrendelt szolgáltatásokat (az új időpontot legalább az érkezés előtt
1 hónappal kell fixálni). Ezen kívül egy másik osztálynak is
átruházható a megrendelés (legalább akkora értékben, mint az eredeti
megrendelés). Ha egyik lehetőséggel sem él az megrendelő osztály, a
befizett 30% foglalónak minősül, így nem visszatérítendő lemondás
esetén.
|
|
Elérhetőségek:
|
|
Egyeztetés, megrendelés, illetve bármilyen kérdéssel kapcsolatban telefonon vagy akár e-mailben keresse az Osztálykirándulások.hu weboldal ügyintézőit!
O S Z T Á L Y K I R Á N D U L Á S O K .
H U
Pannon-Servus Utazási Iroda
Engedély szám: U - 001265
7621 Pécs, Ferencesek utcája
27.
Tel.: 72/520-506, 70/610-1299;
Fax: 72/215-202
posta@osztalykirandulas.hu
Azonosítószám: T-1057
|
Vissza az Osztálykirándulások főoldalra
Figyelmébe ajánljuk: