|
A SEFAG Zrt. területén egyedül Mesztegnyőn maradt fenn az erdei vasút, mely napjainkban
már új szerepkört tölt be. Turistákat, kirándulókat szállít olyan még érintetlen helyekre, ahova gépkocsival nem lehet
eljutni. A kilenc kilométeres fővonal a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területén, erdők, tavak között kanyarog, és nyitott
kocsijaiból lehet gyönyörködni a tájban.
Belső-somogyi
homokvidék változatos tájain, gyertyános tölgyesek, kőris szil ligeterdők, égerlápok között vezet a szép vonalvezetésű pálya. Ötvennél is több védett
növény él a környéken, köztük a tarka nőszirom, a királyné
gyertyája, az erdei ciklámen, a tőzike és a békaliliom. A vízfolyások és a tavak menedéket adnak a vízimadaraknak. Vöcskök, gémek, kócsagok, különféle vadkacsák, de még a
nagyon ritka feketególya és rétisas is fészkel a tájvédelmi
körzet területén.
Minden évben május elsején rendezzük
a Mesztegnyői Erdei Vasút Napját. Ekkor külön programokkal
várjuk a vendégeket, akik hamisítatlan majálisi hangulatban
tölthetik el a napot Felső-Kakon, a vasút végállomásán.
A vasutat a Nagybajomi
Erdészet üzemelteti. Menetrend szerint hétvégente közlekedik, de csoportok - előzetes egyeztetés alapján - ettől eltérő időpontokban is igénybe vehetik. Kérésre
erdész, természetvédő szakember kíséri az utasokat és
bemutatja a látnivalókat.
Internet: www.somogyiturizmus.hu/erdei-vasut
|