|
Széchenyi István
Emlékmúzeum - Nagycenk
Az emlékmúzeum épülete, a kastély újjáépítése
a háborús pusztulás után sokáig
váratott magára. A rekonstrukciós munkák
1969-ben kezdődtek és addigra kialakult, hogy Széchenyi
István életével foglalkozó kiállítás
kap helyet az épületben. A Széchenyi István
Emlékmúzeum gyűjteménye a legnagyobb az
országban, amely egy történelmi személynek
állít emléket.
A múzeum főépületében,
a földszinten Széchenyi István életének
emlékeit állították ki.
Itt látható,
pl. Széchenyi miniszteri dolgozószobájának
berendezése.
Ugyancsak itt tekinthetjük meg a
család történetét bemutató, valamint
Széchényi Ferenccel kapcsolatos kiállítási
anyagot is.
Az emeleti termekben Széchenyi István
közéleti munkásságát, gazdasági
tevékenységét, műszaki alkotásait
szemlélhetjük meg. A nagyteremben látható a
kastély egyetlen megmaradt rokokó kályhája,
a falakon pedig neves művészek Széchenyi Istvánt
és a család más tagjait ábrázoló
festményei láthatóak.
Helyet kapott itt a
folyamszabályozásokkal (Duna, Tisza), a
közlekedésfejlesztéssel, (gőzhajózás,
vasút), az úthálózat korszerűsítésével,
megépítésével kapcsolatos tárgyi
és képi anyag, valamint a korszerű majorgazdálkodás,
ló, juh- és selyemhernyó-tenyésztés,
gőzmalomépítés dokumentumai.
A folyosó
benyílóban például a Lánchíd
építéstörténete követhető
nyomon, amely kiállítás különleges
darabja az alapkő letételénél használt
ezüst vakolókanál.
Az épület
kereszt szárnyában, a Széchenyi-szárny
emeletén az Országos Műszaki Múzeum anyagai:
"A magyar ipar Széchenyitől a XX. századig"
c., és a "A magyar pénzverés története"
kaptak állandó kiállítási
lehetőséget.
|