Azonosítószám: T-1144

Csapatépítő kalandprogram kötélpályával és ügyességi feladatokkal a Duna partján



Kirándulásainkat az élménypedagógia módszerek felhasználásával, szakképzett animátorok irányításával szervezzük a természetben.


Kötélpályás csapatépítő program - osztálykirándulás másként...
Kirándulásainkat az élménypedagógiai módszerek felhasználásával, szakképzett animátorok irányításával szervezzük a természetben.  A gyakorlatok során a diákokat igyekszünk a megszokott környezetükből, úgynevezett komfortzónájáukból rövid időre kibillenteni, így olyan „kihívást” biztosítani számukra, ami elősegíti mind az újszerű viselkedésformák felszínre bukkanását, mind az élményből fakadó tanulás hosszú távú elmélyítését. A  feladatokat  a csapat együttesen képes kivitelezni. Ez az együtt átélt siker, mely  komfortzónán kívül valósul meg, mélyen rögzül az egyénben, és a kivitelezés folyamata  beépül az egyén cselekvéskészletébe. Ezáltal növelik a magabiztosságot, javítják az önértékelést, fejlesztik az együttműködési képességet, javítják a társas interakciókat. Módszertanunk fontos eleme az élmények feldolgozása, mely segíti  az ismeretek elmélyülését. Programjainkat a megrendelővel egyeztetve, előzetes felmérések alapján dolgozzuk ki az adott igényekhez és elvárásához igazítva.
Program leírása:

1. Kötélpálya kaland

A  kalandpark közvetlenül a Duna partján található a Dunakanyar egyik legszebb településén, Gödön. Ideális helyszín osztálykirándulások lebonyolítására, hiszen zárt, védett területen, mégis vadregényes környezetben található. Kötélpályánkat egyszerre 10 fő járhatja be, éppen ezért az osztály létszámának megfelelően 8-10 fős csapatokat alakítunk (jellemzően 3 csapat).  A csapatok a kalandpark területén kialakított állomásokat  forgószínpad szerűen teljesítik.  Minden csapat teljesít egy állomást, majd egyszerre állomást cserélnek.  Az állomáspontokon szakképzett animátorok segítik a csapatokat a feladatok megoldásában.  A csapatok menetlevelet kapnak, teljesítményüket az állomásokon pontozzák az animátorok.  A verseny végén győztest hirdetünk, mindhárom csapat oklevelet kap.

A kötélpálya teljesítése mellett az alábbi lehetőségeket, "állomásokat" ajánljuk:

2. Sárkányhajó túra
 
Sárkányhajó túráinkat közvetlen kalandparkunkból tudjuk indítani, hála közvetlen vízkapcsolatunknak.
Rövid elméleti ismertető és a mentőmellények felvétele után  vízre rakjuk a hajót, és kezdetét veszi a fantasztikus kaland a festői szépségű Dunakanyarban. Túl a mozgás örömén és a táj szépségén, fontos kiemelni a sáráknyhajózás semmihez sem hasonlítható csapatépítő hatását, hiszen itt az osztály, ahogy a mondás is tartja, "egy hajóban evez".  Az osztály minden tagja megtapasztalhatja, hogy csak erőiket összehangolva, fegyelmezetten tudnak előre haladni.
(A hajó befogadóképessége 20 fő.) A túrához nem szükséges evezős tudás, a hajót szakképzett kormányos irányítja, a gyerekek biztonságát mentőmellények szavatolják.
 
3. Ügyességi feladatok (célbalövés középkori hajítógéppel, szlalom ötszemélyes sítalppal, dobókereszt, hídépítés, mocsárjárás)

4. Strandröplabda bajnokság (szabvány homokos strandröplabda pályán)

 

Egyéb információk:
Helyszín:

Göd - Kalandpálya (Bp-től 26 km-re)
Tréninghelyszínünk könnyen megközelíthetőek vonattal a Budapest Nyugati pályaudvar - Vác - Szob vasútvonalon, illetve a Budapest - Vác vonalon közlekedő menetrend szerinti autóbusz járattal.

 

Árak a 2012-es évre: (diákcsoportok esetén)
"A"- Egy napos csapatépítő kalandjáték (kötélpálya+ügyességi feladatok): 3.200 Ft/ fő
"B"- Sárkányhajó túra + kötélpálya kaland + ügyességi feladatok: 3.800 Ft/fő (min. 15 fő szükséges a sárkányhajó evezéshez)
Félnapos sárkányhajó túra: 45.000 Ft/hajó (a hajó befogadó képessége 20 fő + kormányos)
Strandröplabda pálya: 25.000 Ft/nap

Árgarancia: Az itt látható árak kedvezőbbek és/vagy megegyeznek a programgazdánál közvetlenül megtalálható árakkal.

Kisérőknek a program ingyenes. A megrendelésnél kérjük adja meg, hogy hány évesek a gyerekek!

Megrendelés módja:
Érdeklődés, időpontfoglalás e-mailben vagy telefonon az azonosítószám megadásával együtt lehetséges. A megrendelésnél a megrendelt szolgáltatás árának 10%-át kell befizetni 3 munkanapon belül, a fennmaradó összeget a helyszínen kell kifizetni.

Lemondási feltételek:
Legalább 1 héttel a program előtt értesíteni kell a programgazdát az esetleges lemondásokról/létszámváltozásról. A létszám a program előtt 1 nappal 10%-ban módosítható kötbérmentesen - egyéb esetekben a programgazdával egyeztetett feltételek érvényesek.

Elérhetőségek:
Egyeztetés, megrendelés, illetve bármilyen kérdéssel kapcsolatban telefonon, vagy akár e-mailben keresheted az Osztálykirándulások.hu weboldal ügyintézőit!

Telefon: 72/520-506, 70/610-1299
Fax: 72/520-507
E-mail: posta@osztalykirandulas.hu

Azonosítószám: T-1144

Vissza az Osztálykirándulások főoldalra

Figyelmébe ajánljuk: