Azonosítószám: T-1005

Pusztaprogram - Pusztaolimpia - Betyárok kincse
3 fajta érdekes szabadidő program Solton

Lovascentrumunkban családi vállalkozásként 2000 óta szervezünk különféle hagyományőrző programokat hazai és külföldi turistacsoportok részére. Működésünk során felmerült az igény arra, hogy a fiatal generációt is megismertessük a XIX. század végi falusi élettel, a népi kultúrával remélve, hogy múltunk ezen elemei nem merülnek a feledés homályába. Ennek szellemében állítottuk össze következő kedvezményes programjainkat kifejezetten gyermek- és diákcsoportok részére.

Pusztaprogram

A hagyományőrző PUSZTAPROGRAM 10:30-kor indul tízóraival (kemencében sült tejfölös lángos, üdítő). Ezután egy hangulatos lovaskocsikázás közben megismerkedhetnek a változatos és csodálatos tájjal.

Ezt követően különféle kézműves bemutatókat láthatnak (patkoló kovács, szőnyegszövő, hímző, fazekas, stb.), miközben a pincében tepertős pogácsát és szódavizet kínálunk. Egy rövid séta után a parasztudvarban megtekinthetik a tájházat, valamint az őshonos magyar háziállatokat (szürke marha, mangalica, racka, magyar félvér ló, szamár, stb.)

Ezután következik egy igazi kiskun ételekből álló ebéd, amelyhez citerazenekarunk biztosítja a vidám hangulatot. Minden menüsorhoz üdítőt és szódavizet kínálunk. Egy osztály csak egyféle menüt választhat!

A menü: bográcsgulyás, kukoricalepény szilvalekvárral
B menü: Tyúkhúsleves lúdgégetésztával, marhapörkölt pásztortarhonyával és káposztasalátával, kukoricalepény szilvalekvárral

Ebéd után lendületes csikósbemutatót láthatnak, majd a gyermekek maguk is kipróbálhatják a lovaglást, szamaragolást, valamint a fogathajtást.

Pusztaolimpia
A pusztaprogram kiegészítéseként megismerkedhetnek a hagyományos népi játékokkal a PUSZTAOLIMPIA keretein belül. A lovasbemutató után a kialakított csapatok az alábbi versenyszámokban mérkőznek meg egymással:

Ovisok és alsósok:
zsákba futás, talicskázás, rönkhajítás, célba dobás, lángos evés, szörpivás, kötélhúzás

Felsősök: zsákba futás, talicskatolás, rönkhajítás, pányvavetés, gyertyaütés karikás ostorral, patkódobás, kötélhúzás

Középiskolások: talicskatolás, rönkhajítás, patkó-tartás, pányvavetés, gyertyaütés karikás ostorral, patkódobás, petrencerúdtartás, kötélhúzás

Abban az esetben, ha csak pusztaolimpián szeretnének részt venni, a lángos után rögtön indul a játék, amelyet az ebéd követ, miután kihirdetjük az eredményt.
A program várható befejezése kb. 16:30, de ez a létszámtól függően változhat.
 
Betyárok kincse
A szóbeszéd azt tartja, hogy a solti betyárok valahol itt rejtették el a gazdag földesuraktól rabolt mesés kincsüket, amelyet a mai napig nem találtak még meg. Most azonban feltűnt egy reménysugár, mert találtunk egy nyomot, amelyen elindulva megtalálhatjuk a kincset.

A kincskeresés 10:00 órakor indul tízóraival (kemencében sült tejfölös lángos, üdítő). Itt megmutatjuk az első nyomot, amely mindig egy-egy újabb tárgyhoz vezet., amelyek a kis kalandorokat egyre közelebb vezetik a ládikához.

A következő helyszínre lovas kocsival utaznak, miközben megismerkedhetnek a változatos tájjal. A keresett tárgyat megtalálva a kézműves udvar felé veszik az irányt, ahol népi iparosok mutatják be munkájukat (patkoló kovács, szőnyegszövő, hímző, fazekas, stb.), miközben tepertős pogácsát és szódavizet kínálunk.

A következő helyszín a tájház, ahol láthatnak őshonos magyar háziállatokat (szürke marha, mangalica, racka, magyar félvér ló, szamár, stb.). Itt lelhetik meg a hiányzó eszközöket a kincs megtalálásához.

Ezután következik egy igazi kiskun ételekből álló ebéd, amelyhez citerazenekarunk biztosítja a vidám hangulatot. Minden menüsorhoz üdítőt és szódavizet kínálunk. Egy osztály csak egyféle menüt választhat!

A menü: Gulyásleves, kukoricalepény szilvalekvárral
B menü: Tyúkhúsleves lúdgégetésztával, marhapörkölt pásztortarhonyával és káposztasalátával, kukoricalepény szilvalekvárral

Amennyiben programunkon ebéd nélkül szeretnének részt venni, tudunk biztosítani ülőhelyet, ahol elfogyaszthatják a magukkal hozott ételeket.

Ebéd után lendületes csikósbemutatót láthatnak, majd a gyermekek maguk is kipróbálhatják a lovaglást, szamaragolást, valamint a fogathajtást. A program várható befejezése kb. 15:00 óra.


Árak a 2012-es évre: (diákcsoportok részére)

 Pusztaprogram  Ovis Alsós  Felsős  Középiskolás,
felnőtt
 Ebéd nélkül
 1.900 Ft/fő
 2.100 Ft/fő
 2.500 Ft/fő
 3.100 Ft/fő
 "A" menüvel
 2.500 Ft/fő
 2.800 Ft/fő
 3.300 Ft/fő
 4.100 Ft/fő
 "B" menüvel
 2.700 Ft/fő
 3.000 Ft/fő
 3.600 Ft/fő
 4.400 Ft/fő
 Pusztaolimpia Ovis  Alsós  Felsős  Középiskolás,
felnőtt
 Ebéd nélkül  2.700 Ft/fő
 3.000 Ft/fő
 3.500 Ft/fő
 4.400 Ft/fő
 "A" menüvel  3.300 Ft/fő
 3.700 Ft/fő
 4.300 Ft/fő
 5.400 Ft/fő
 "B" menüvel  3.500 Ft/fő
 3.900 Ft/fő
 4.600 Ft/fő
 5.700 Ft/fő
 Betyárok kincse
 Ovis  Alsós  Felsős  Középiskolás,
felnőtt
 Ebéd nélkül  2.700 Ft/fő
 3.000 Ft/fő
 3.500 Ft/fő
 4.400 Ft/fő
 "A" menüvel  3.300 Ft/fő
 3.700 Ft/fő
 4.300 Ft/fő
 5.400 Ft/fő
 "B" menüvel  3.500 Ft/fő
 3.900 Ft/fő
 4.600 Ft/fő
 5.700 Ft/fő
 Mindent bele
Ovis  Alsós  Felsős  Középiskolás,
felnőtt
 Ebéd nélkül  3.500 Ft/fő
 3.900 Ft/fő
 4.500 Ft/fő
 5.700 Ft/fő
 "A" menüvel  4.100 Ft/fő
 4.600 Ft/fő
 5.300 Ft/fő
 6.700 Ft/fő
 "B" menüvel  4.300 Ft/fő
 4.800 Ft/fő
 5.600 Ft/fő
 7.000 Ft/fő
 

Az árak tartalmazzák az ismertetett programelemeket, a választott menüsort és az Áfát.

Árgarancia: Az itt látható árak kedvezőbbek  és/vagy  megegyeznek  a szálláshelyen közvetlenül megtalálható árakkal.

Kedvezmény:
A buszsofőrnek és osztályonként 1 fő pedagógusnak a részvétel díjtalan. Óvodásoknál csoportonként 2 óvónő + 1 dadus részvétele ingyenes.
Pedagógus kedvezmény: a csoporttal érkező pedagógus részére pusztaprogram alsós árát számítjuk fel.

Megrendelés módja:
A megrendelésnél a megrendelt szolgáltatás árának 10%-át kell befizetni 3 munkanapon belül. A fennmaradó összeget a helyszínen kell kifizetni.

Lemondási feltételek:
Ha olyan változások merülnek fel, ami miatt a csoport mégsem tud elmenni a programra, vagy változik a létszám, legkésőbb az érkezés előtt 2 nappal jelezni kell ezt a programgazdának.

Egyéb információk:
A közelben (8 km-re) szálláslehetőséget ajánlunk azoknak a csoportoknak, akik tovább szeretnének maradni a környéken. A szálláshely Dunaföldváron van, bővebben itt olvashat róla: Üdülőházak.
Elérhetőségek:

Egyeztetés, megrendelés, illetve bármilyen kérdéssel kapcsolatban telefonon, vagy akár e-mailben keresheted az Osztálykirándulások.hu weboldal ügyintézőit!

Telefon:
72/520-506, 70/610-1299
Fax: 72/520-507
E-mail: posta@osztalykirandulas.hu 

Azonosítószám: T-1005

Vissza az Osztálykirándulások főoldalra

Figyelmébe ajánljuk: